2015-ben alapítottuk meg a céget, és hazai termék gyártásával foglalkozunk, legfőbbképpen hazai termelőkkel együttműködve.
Műhelyünk Perbálon van, ahol szigorúan steril, tiszta NÉBIH által előírt és ellenőriztetett gyártás zajlik.
A palack hátulján is megtalálható, hogy szigorúan 0-5 fokos hűtőben tárolandók termékeink. A hűtőben lévő tárolás nagyban befolyásolja a termék szavatossági idejét.
Juice-aink a gyártási naptól számított 5 napig őrzik meg szavatossági idejüket a megfelelő tárolási feltételeket betartva. (0-5 fokos hűteben tartva) Minden megrendelést frissen, a szállítás előtti nap készítünk el.
A gyártási folyamat során nem esnek át hőkezelésen és pasztörizáláson termékeink, emellett tartósítószer- és adalékanyag mentesek.
Igen, lefagyasztható. De a fagyasztás során a termék veszíthet magas tápértéktartalmából, és egyben állaga is megváltozhat a kiolvasztás során.
A termékek kalória értéke megtalálható minden juice “Tápértéktartalom” fül alatt, illetve a termékeinken.
A gyártás során a zellerszár és a kesudió mag préselését is elkülönítve a többi terméktől kezeljük.
Semmiképp! Kérjük, ha szisszenést hallasz a termék felnyitása közben, illetve felpuffadt üveget tartasz a kezedben, ne fogyaszd a terméket hisz erjedésnek indult.
Nyers alapanyagaink évszak szerinti változnak így lehetséges, hogy termékeink színe, íze is időről-időre kicsit másabb lesz. A receptúráinkon a kezdetek óta nem változtattunk és nem is áll módunkban.
A környezettudatos műanyagot, avagy bioplasztikot, megújuló, növényi alapú anyagokból, például kukoricából, maniókából és cukornádból állítanak elő. A PLA bioműanyagok környezeti és gazdasági előnyei a hagyományos műanyagokkal szemben mérhetőek és jelentősek.
A PLA bár növényi alapanyagú, komposztálása csak ipari körülmények között (4-5 napig 60 fokon) eredményes. Szelektív gyűjtése, majd ipari komposztálókba történő beszállítása azonban egyelőre még nem megoldott. A PLA-t ezért jelenleg a kommunális hulladékba szükséges dobni. Innen vagy égetésre kerül, vagy hulladéklerakó telepre. A termék előnye ugyanakkor, hogy égetése során több energiát ad, mint a papír, a fa vagy a zöldhulladék és nem bocsát ki olyan káros anyagokat sem, mint a kőolaj alapú műanyagok. Erről itt tudsz bővebben olvasni.
Hozzáadott cukrot nem tartalmaznak, azonban a zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható egyszerű cukrot, másnéven fruktózt igen. A cukortartalom pontos értéke megtalálható honlapunkon a kiválasztott juice “Tápértéktartalom” fül alatt, illetve a termékeinken.
Kérjük, konzultáljon az orvosával és hallgasson szervezetére ezekben a csodás hónapokban. Termékein csak nyers zöldség és gyümölcslevet tartalmaznak, hőkezelésen és pasztörizáláson nem esnek át, emellett tartósítószer- és adalékanyag mentesek.
A smoothie valójában egy pürésebb állagú turmix, ami a rostok egészét tartalmazza, így biztosítva a hosszabb teltségérzetet. Egy pohár smoothie-hoz jóval kevesebb nyers alapanyagra és valamilyen folyadékra (pl. víz, növényi tej) is szükségünk van. Ezzel szemben a 400ml-s levünk, átlagosan 1,5-2kg nyers zöldség és gyümölcsöt tartalmaz hígított folyadék nélkül.
A hidegen préselés során a nyers zöldség és gyümölcs nem érintkezik magas hővel és oxigénnel, így őrizzük meg juice-aink élő tápanyagtartalmát. Ezzel ellentétben a centrifugális gépeknél az oxidáció és a hővel érintkezés által megváltozik a juice kémiai szerkezete, színe, enzimtartalma, így kevesebb élő tápanyagot tartalmaz a szervezetünk számára, mint a hidegen préselt italok.
Ezt mindig az adott személyre bízzuk, hisz egyénenként másképp reagál a szervezet minden dologra. Lehet, hogy ami valakinél működik, az a másiknál ellenkező hatást fejt ki. Hallgass a testedre, és figyelj, miként jelez az neked! Abban biztos lehetsz, hogy a hidegen préselt levek rendszeres fogyasztása nem árt, sőt egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá és energikusabbá válsz tőlük.
Önmagában a juice-októl biztosan nem. A hízás elsősorban az egyéb elfogyasztott élelmiszerek minőségétől függ. Fontos azonban figyelni arra, hogy ne csak gyümölcsből készült juice-t igyunk. Részesítsük előnyben a sok leveles zöldet és egyéb zöldségeket is tartalmazó juice-okat, melyekben a fruktóztartalom jóval alacsonyabb. Arra is érdemes odafigyelni, hogy mikor isszuk meg a juice-t. Érdemes éhgyomorra vagy hasonlóan értékes táplálékokkal elfogyasztani; például nyers gyümölccsel vagy salátával együtt, ezzel is könnyítve az emésztést és a tápanyagok megfelelő hasznosulását.
Igen, tartalmaznak. Az élelmi rostoknak két fajtájuk van: a vízben oldódó rostok, és a vízben oldhatatlanok. A hidegpréses eljárás során megmaradó oldódékony rostok, másnéven prebiotikumok felszívják a vizet, és zselés anyaggá alakulva segítik megkötni az egyes tápanyagokat (pl. a glükózt). Ezáltal lelassítva felszívódásukat támogatják emésztésünket, valamint nélkülözhetetlen táplálékként szolgálnak a vastagbelünkben élő jótékony baktériumok számára. Megkötve a koleszterint és az epesavat támogatják a vér alacsonyabb koleszterinszintjét. Juice-aink elfogyasztása után kevésbé érezhető a jóllakott telítettség érzése, hisz az a vízben nem oldodó rostoknak köszönhető, melyek az eljárás során kiszűrődnek. A rostok elengedhetetlenek a megfelelő és rendszeres méregtelenítés és ürülés szempontjából, melyekkel csökkenthető a vastag-és végbélrák kockázata.
Tisztítókúrázás
Emésztőrendszerünk kulcsfontosságú szerepet játszik közérzetünk alakulásában, és ebben pedig a legnagyobb befolyásoló tényező az elfogyasztott étel és ital. Azzal, hogy emésztőrendszerünket pihentetjük, elősegítjük a szervezet öngyógyító folyamatainak beindítását is. A fogyókúrák sikertelenségének egyik meghatározó oka a salak- és méreganyagok visszamaradása, melyek össztömege akár több kg is lehet a vastagbélben. Ennek kiürülését is elősegíti egy tisztítókúra, mely hatására az anyagcsere is normalizálódik.
Kúráinkat úgy terveztük, hogy segítsenek szervezetednek fizikailag, és mentálisan is feltöltődni! A tisztítás nem az ételek megvonásáról szól, és nem is fogyókúrás megoldásnak szánjuk. A tisztítás során juice-aink energiával és megfelelő vitamin, enzim és ásványi anyagokkal látják el a szervezetet, az emésztés szokásos megterhelése nélkül.
Székrekedés? Hasmenés? Fáradékonyság? Felpuffadás? Bőrproblémák? Fejfájás? Krónikus megbetegedések? Reflux? Nőgyógyászati problémák?
Ha a felsoroltak közül bármelyiket is tapasztalod már egy ideje, tudnod kell, hogy szervezeted szükségszerűen jelez számodra. Számos problémára jelenthet megoldást egy tisztítókúra. Mindenkinek a szervezete egyedi és összetett, ennek ellenére mindenkinek ugyanúgy szüksége van napi szinten a magas vitamin- és enzimtartalmú, valamint ásványi anyagokban gazdag nyers zöldségekre és gyümölcsökre. Miért levek formájában? Juice-aink 1,5-2 kg nyers zöldséget és gyümölcsöt tartalmaznak fél literenként. Még ha akarnánk sem tudnánk napi többször ennyi adagot megenni, nem beszélve arról, miként terhelnénk le emésztőrendszerünket. A hideg préselés által viszont egy olyan juice-t nyerünk, melyet a szervezet könnyen meg tud emészteni, és szinte azonnal energiához jutunk általa. A tisztítókúra során is kihasználjuk a juice-ok könnyű emészthetőségét, ami lehetővé teszi, hogy a szervezet az öngyógyító folyamatokra összepontosítsa energiáit. Eközben az éltető mikró tápanyagokhoz bőségesen hozzájutunk, így a kúra alatt az immunrendszerünk is megerősödik.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy nem orvosi javaslatot adunk. Óvatosságra intünk komolyabb betegségektől szenvedőket, és mindenkit arra bíztatunk, hogy a személyes határainak tudatában kísérletezzen a tisztítókúrákkal. A fokozatosság elvét szem előtt tartva lényegében bárki végezhet tisztítókúrát. Néhány esetben érdemes szakértővel konzultálni!! Például terhesség, szoptatás vagy 18 év alatti életkor esetén. Azonban az tény, hogy a tisztítókúra által minden szervezetben javulás tapasztalható. A kúra által a szervezetből eltávozik a méreganyagok egy része, és az emésztőrendszer pihentetésével intenzívebbé válnak az öngyógyító folyamatok.
A böjt kezdete előtt két-három nappal próbáld meg csökkenteni a koffein, a feldolgozott élelmiszerek, a hozzáadott cukrok, és az alkohol fogyasztását, hogy megkönnyítsd a tisztítókúra programot. A tisztítókúra menüpont alatt található útmutató bővebben részletezi ezt.
Ez szintén az adott személytől függ. Vannak, akik gyakrabban, például heti vagy havi rendszerességgel végeznek ilyen kúrákat, azonban általában csak rövidebb ideig. Sokan évszakonként iktatnak be egy-egy hosszabb tisztítókúrát. Megint mások ennek valamilyen kombinációját követik. Itt nincs egy jó válasz vagy séma, ami mindenkire érvényes. A legfontosabb az önmagunkra való figyelés, és a határaink körültekintő feltérképezése.
A kúra alatt a legtöbben fogynak pár kilót. Azonban fontos észben tartanunk, hogy ez a gyors súlycsökkenés az esetek többségében a kúra végeztével visszatér. Az egészséges testsúly kialakítását nem szabad kúrákra alapozni, viszont egy új kezdetnek tökéletesen alkalmas egy tisztítókúra. Azt követően pedig könnyebb fenntartani az ideális testsúlyunkat.
Ha terhes vagy, vagy szoptatsz, kérjük ne korlátozd étrendedet folyadékokra, mivel a nap folyamán extra kalóriákra és tápanyagokra van szükséged. Javasoljuk, hogy konzultálj egészségügyi szakemberrel, hogy megbizonyosodj arról, hogy a zöldség és gyümölcslevek megfelelőek-e számodra.
Vásárlóink meglepődve szoktak beszámolni, hogy nem is voltak éhesek a kúra alatt inkább az étkezés szokása, és maga a rágás hiányzott nekik. Ha úgy érzed, hogy éhes vagy, egyél! Próbálj meg viszont tiszta ételeket fogyasztani a kúra napok alatt a juice-ok mellé. (pl: quinua saláta, zöldségleves)
Mindenképp javasolt valamilyen mozgás beiktatása a kúra alatt, hiszen ezzel fokozzuk a nyirokkeringésünket is. Az általunk kedvelt sport végzése egyértelműen jótékony hatású, de tartsuk szem előtt a fokozatosság elvét még akkor is, ha azt érezzük, hogy energiaszintünk magasabb a megszokottnál, és ne a kúra alatt próbáljunk ki a sport terén is új kihívásokat. Ez esetben is nagyon igaz a kevesebb néha több elv. Kifejezetten jótékony a jóga gyakorlása, ahol a mély légzés által még hatékonyabbá válnak a tisztuló folyamatok.
Fontos a megfelelő vízháztartás fenntartása, ezért érdemes a juice-ok elfogyasztása előtt kb. 20 perccel egy- egy pohár vizet inni. Ebbe facsarhatunk citromlevet, vagy akár szórhatunk bele egy kevés kurkumát vagy egy késhegynyi cayenne borsot is, melyek rendkívüli gyulladáscsökkentő és immunerősítő hatással bírnak. A juice elfogyasztása után várj legalább fél órát a további folyadékbevitellel, ezzel maximalizálhatod annak jótékony hatásait.
Koffeinmentes gyógyteákat szabad inni a kúrák alatt, azonban érdemes rövidebb ideig áztatni a teafüveket, ezzel elkerüljük az erősebb savak kioldódását. Különösen jól eshet egy meleg tea a hűvösebb napokon, ezért télen még javasolt is a gyógyteák fogyasztása. Ezek közül jó választások a méregtelenítő, veseerősítő és immunrendszert támogató hatású teakeverékek.
Ezeket az italokat teljes mértékben javasolt elkerülni a kúra alatt.
Amennyiben tudod hagyd el teljesen, de legalább mérsékeld a dohányzást a tisztítókúra ideje alatt.
Szállítás
Budapesten az alábbi kerületekbe szállítunk ki saját hűtős kocsinkkal: I, II, III, IV, V,VI, VII, VIII, X, XIII, XII, XIV a többi kerületben a GLS futárszolgálattal szállítunk házhoz. Futárunk igyekszik telefonon értesíteni a kiszállítás napján, a szállítás időpontjáról.
Igen, országos kiszállításban partnerünk a GLS futárszolgálat. Kiszállítási idő 2-3 munkanap. A további szállítási információkról a GLS futárszolgálat e-mailben tájékoztat.
A rendelés módosítására a „Gyártás alatt”-i értesítő e-mail előtt van lehetőség. Kérjük ez ügyben írj nekünk az info@thejuiceline.com -ra vagy hívj minket telefonon. Abban az esetben, ha a módosítási határidő után értesítesz minket, és a juice-odat már elkészítettük, valamint a lefixált időpontban nem tudod átvenni a rendelésedet, akkor sajnos a befizetett összeget már nem áll módunkban visszautalni!
A termék aloldalára kattintva a rendelés leadása során bal oldalt jelezzük a dátumokat, hogy mikorra kapod meg ha Budapesten belülre esik a rendelésed, illetve ha országosan szállítunk neked.
Viszonteladói partnerség
Nincs akadálya, amennyibe úgy érzed, hogy bővíteni szeretnéd üzleti portfóliódat színes és egészséges termékpalettánkkal, vedd fel velünk a kapcsolatot telefonon vagy e-mailben.
A legjobb, ha e-mailt küldesz nekünk az info@thejuiceline.com-ra, viszont, ha sürgősen szeretnél információhoz jutni kérlek hívj minket telefonon.
Megtalálod összes partnerünket a Partner menü fül alatt.
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.